Mert tévedni emberi dolog mondhatnánk, de sajnos többről van szó. Tiszteltre méltó és becsülendő az a szándék amivel, OV. megpróbál a pénzügyi konglomerátumok mindent magukénak tudni akaró harácsoló pénzhajhász köreinek, parancsoló diktátumainak ellenállni. Kicsikarni bizonyos engedményeket, nem szolgamódon, újabb (egyébként igen elcsépelt szóval) adóság spirálba hajtani a Magyarokat. Csakhogy, OV., kinek bársonyszéke, a parlamenti játékszabályok szerint még két évre, megélhetése pedig élete végéig biztosított, nem akar szembenézni elhibázott gazdaságpolitikai lépésekkel. Igen a nyolc év szocialista kormányzás dilettáns, néhol kifejezetten ostoba és végtelenül arrogáns magatartása pusztító hatással volt, mind az ország morális, mind gazdasági helyzetére. Azonban OV. és csapata lassan két éve tartja kezében a kormányrudat és hát gazdasági világválság ide politikai ellenszél oda, nem megfelelő módon és irányba tereli az országot. Nézzük meg szép sorban. Az egykulcsos adó rendszer elvileg egy olyan jól kereső, széles polgári réteg érdekeit kellett volna szolgálnia, akik legalább bruttó 3-4 százezer forint havi keresettel rendelkeznek. A legújabb statisztikai adatok szerint az egy főre jutó évi átlagkereset tavaly Magyarországon, kerekítsünk: bruttó másfélmillió forint volt. Osszuk el ezt, kérem szépen 12-vel és az eredmény 125.000. Siralmas. Vegyük ennek az összegnek a 16 százalékát.  Az 20.000 adjuk hozzá az egyéb járulékokat szintén kerekítve 35.000 forint. Vonjuk ki a 125 ezerből, és amit kapunk az 80.000. Mindenki tudja, hogy ez ma Magyarországon mire elég… De aki nem hisz, bármelyik bér kalkulátorral leellenőrizheti a neten. A számok magukért beszélnek. Ahogy az emberek is. Ismerőseim, barátaim, vagy olyanok, akikkel véletlenszerűen hozott össze a sors, de itt élnek ebben az országban, kivétel nélkül állítják, hogy kilátástalannak látják kis Hazánkban helyzetüket és, ha nem is tudnak nyelveket, vagy nincs is piacképes szakmájuk, akkor is inkább külföldön próbálnak szerencsét. OV. szabadságharca, a gazdasági és a politikai egyaránt, halálra van ítélve. Nem a cél miatt. Az eszközök hiánya miatt. Egy megfásult, hitét és hitelét vesztett, beteges, látens depresszióval küzdő nép legkisebb vágya, hogy a világ pénzhatalmával ujjat húzzon. Nincs ma Magyarországon erős és széles polgárság, amelynek gazdasági stabilitása, erkölcsi tartása, támaszt és védőbástyát jelenthetne az Ország számára. A Nemzet színe java kétszer is elhagyta az Országot, egyszer 45-ben, aztán 56-ban. Ami maradt, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, a szellemi söpredék, a sunyi lumpenproletár tömeg. Ebből a tömegből nem lehet polgárságot faragni. Felfuvalkodott, öntelt – hazai viszonyokhoz mérten – oligarchákat igen. De nagypolgárt soha. Ami az elmúlt 20 esztendőben nem történt meg, - a Nemzetnek kiművelt fők képzése - és ami ezért az elmúlt húsz esztendőben csak arra volt elegendő, hogy a műveletlen proli- és kommunistaivadékok újra termelődjenek, annak kell most véget vetni. Nem most jött el az ideje a szabadságharcnak, mert a nemzet nem egységes, az elégedetlenkedők nem kívül, hanem belül keresik az ellent, a harc így legfeljebb polgárháború lehet semmi több. A Nemzet egységét nem egy kétharmados parlamenti többségű párt koalíció jelenti, a Nemzet egységét az azonos gondolat és értékvilág jelenti. Az út lehet különböző, de a cél egy kell, hogy legyen. Ma a Magyar politikai-gazdaság világot olyan politikai hazárdőrök tarják a kezükben, mindegy melyik oldalt nézzük, akik saját önös érdekükön kívül, semmiféle más szempont alapján nem tudnak és nem is akarnak döntést hozni. Az elmúlt húsz év megalkuvásai, álpolitikai és valós nemzetgazdasági problémái, mára az elkerülhetetlen katasztrófa felé sodorja az Országot. Nincs más kiút, csak az elmúlt húsz év politikai garnitúrájának teljes lecserélése, és az ország gazdasági függetlenségnek visszanyerése. De nem ma. Ma muszáj kérni. Azért, hogy az emberek, a Nemzet ne menjen el innen, azért, hogy az Ország még megmaradt egyre fogyatkozó lakossága, ne essen teljes apátiába. Ma megkell kötni azt a megállapodást, ami ad annyi időt, hogy ismét biztosnak érezhessük létünket az Országban, hosszútávra tervezhessünk és gyarapodhassunk. OV. téved, ha azt hisz, hogy ebből a harcból győztesen kerülhet ki. Nem ő fog veszíteni, hanem a Nemzet, aminek szolgálatára felesküdött a parlamentben. Csak akkor lehet keménynek lenni, ha az Ország, a Nemzet elég erős és értelmes ahhoz, hogy egységesen, felmérve a külső ellenséget, képes ellene fellépni. Amíg az Ország szegény, deprimált, a végletekig elcsigázott, nem érdemes harcba szólítani lakosságát, mert csak saját vezetőitől pártol el. Ha erősek akarunk lenni, akkor először szellemiekben kell
annyira felgyarapítani az Országot, hogy ne lehessen az átlag lakosságot megtéveszteni. Ha ez megvan, ezzel egy időben elindul az Ország gazdasági gyarapodása is. Mivel húsz évet már elpazaroltunk, ezért most rá kéne kapcsolni és olyan magas kultúrájú Országot megteremteni, „ahol a bőség kosarából mind egyaránt vehet”.