Res ad disciplinas et et studia pertinentes

Mert tévedni emberi dolog mondhatnánk, de sajnos többről van szó. Tiszteltre méltó és becsülendő az a szándék amivel, OV. megpróbál a pénzügyi konglomerátumok mindent magukénak tudni akaró harácsoló pénzhajhász köreinek, parancsoló diktátumainak ellenállni. Kicsikarni bizonyos engedményeket, nem szolgamódon, újabb (egyébként igen elcsépelt szóval) adóság spirálba hajtani a Magyarokat. Csakhogy, OV., kinek bársonyszéke, a parlamenti játékszabályok szerint még két évre, megélhetése pedig élete végéig biztosított, nem akar szembenézni elhibázott gazdaságpolitikai lépésekkel. Igen a nyolc év szocialista kormányzás dilettáns, néhol kifejezetten ostoba és végtelenül arrogáns magatartása pusztító hatással volt, mind az ország morális, mind gazdasági helyzetére. Azonban OV. és csapata lassan két éve tartja kezében a kormányrudat és hát gazdasági világválság ide politikai ellenszél oda, nem megfelelő módon és irányba tereli az országot. Nézzük meg szép sorban. Az egykulcsos adó rendszer elvileg egy olyan jól kereső, széles polgári réteg érdekeit kellett volna szolgálnia, akik legalább bruttó 3-4 százezer forint havi keresettel rendelkeznek. A legújabb statisztikai adatok szerint az egy főre jutó évi átlagkereset tavaly Magyarországon, kerekítsünk: bruttó másfélmillió forint volt. Osszuk el ezt, kérem szépen 12-vel és az eredmény 125.000. Siralmas. Vegyük ennek az összegnek a 16 százalékát.  Az 20.000 adjuk hozzá az egyéb járulékokat szintén kerekítve 35.000 forint. Vonjuk ki a 125 ezerből, és amit kapunk az 80.000. Mindenki tudja, hogy ez ma Magyarországon mire elég… De aki nem hisz, bármelyik bér kalkulátorral leellenőrizheti a neten. A számok magukért beszélnek. Ahogy az emberek is. Ismerőseim, barátaim, vagy olyanok, akikkel véletlenszerűen hozott össze a sors, de itt élnek ebben az országban, kivétel nélkül állítják, hogy kilátástalannak látják kis Hazánkban helyzetüket és, ha nem is tudnak nyelveket, vagy nincs is piacképes szakmájuk, akkor is inkább külföldön próbálnak szerencsét. OV. szabadságharca, a gazdasági és a politikai egyaránt, halálra van ítélve. Nem a cél miatt. Az eszközök hiánya miatt. Egy megfásult, hitét és hitelét vesztett, beteges, látens depresszióval küzdő nép legkisebb vágya, hogy a világ pénzhatalmával ujjat húzzon. Nincs ma Magyarországon erős és széles polgárság, amelynek gazdasági stabilitása, erkölcsi tartása, támaszt és védőbástyát jelenthetne az Ország számára. A Nemzet színe java kétszer is elhagyta az Országot, egyszer 45-ben, aztán 56-ban. Ami maradt, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, a szellemi söpredék, a sunyi lumpenproletár tömeg. Ebből a tömegből nem lehet polgárságot faragni. Felfuvalkodott, öntelt – hazai viszonyokhoz mérten – oligarchákat igen. De nagypolgárt soha. Ami az elmúlt 20 esztendőben nem történt meg, - a Nemzetnek kiművelt fők képzése - és ami ezért az elmúlt húsz esztendőben csak arra volt elegendő, hogy a műveletlen proli- és kommunistaivadékok újra termelődjenek, annak kell most véget vetni. Nem most jött el az ideje a szabadságharcnak, mert a nemzet nem egységes, az elégedetlenkedők nem kívül, hanem belül keresik az ellent, a harc így legfeljebb polgárháború lehet semmi több. A Nemzet egységét nem egy kétharmados parlamenti többségű párt koalíció jelenti, a Nemzet egységét az azonos gondolat és értékvilág jelenti. Az út lehet különböző, de a cél egy kell, hogy legyen. Ma a Magyar politikai-gazdaság világot olyan politikai hazárdőrök tarják a kezükben, mindegy melyik oldalt nézzük, akik saját önös érdekükön kívül, semmiféle más szempont alapján nem tudnak és nem is akarnak döntést hozni. Az elmúlt húsz év megalkuvásai, álpolitikai és valós nemzetgazdasági problémái, mára az elkerülhetetlen katasztrófa felé sodorja az Országot. Nincs más kiút, csak az elmúlt húsz év politikai garnitúrájának teljes lecserélése, és az ország gazdasági függetlenségnek visszanyerése. De nem ma. Ma muszáj kérni. Azért, hogy az emberek, a Nemzet ne menjen el innen, azért, hogy az Ország még megmaradt egyre fogyatkozó lakossága, ne essen teljes apátiába. Ma megkell kötni azt a megállapodást, ami ad annyi időt, hogy ismét biztosnak érezhessük létünket az Országban, hosszútávra tervezhessünk és gyarapodhassunk. OV. téved, ha azt hisz, hogy ebből a harcból győztesen kerülhet ki. Nem ő fog veszíteni, hanem a Nemzet, aminek szolgálatára felesküdött a parlamentben. Csak akkor lehet keménynek lenni, ha az Ország, a Nemzet elég erős és értelmes ahhoz, hogy egységesen, felmérve a külső ellenséget, képes ellene fellépni. Amíg az Ország szegény, deprimált, a végletekig elcsigázott, nem érdemes harcba szólítani lakosságát, mert csak saját vezetőitől pártol el. Ha erősek akarunk lenni, akkor először szellemiekben kell
annyira felgyarapítani az Országot, hogy ne lehessen az átlag lakosságot megtéveszteni. Ha ez megvan, ezzel egy időben elindul az Ország gazdasági gyarapodása is. Mivel húsz évet már elpazaroltunk, ezért most rá kéne kapcsolni és olyan magas kultúrájú Országot megteremteni, „ahol a bőség kosarából mind egyaránt vehet”.
 

Ezt a levelet eljuttattuk több napilap szerkesztőségéhez, egyik sem közölte.

Marad ez a lehetőség.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Viktor!

Nagyon vártam az Önök győzelmét, ami hál' Isten, be is következett. Tudtuk, hogy nem sétamenet lesz a kormányzás, hiszen az elmúlt nyolc év (meg a rendszerváltást megelőző majd' 50) megtette „hatását”. De nagyon bíztam az Önök józanságában, okosságában, és – nem utolsósorban – becsületességében. Hittem és reméltem, hogy rendet raknak ebben a szerencsétlen „megalázott és megszomorított” országban. De rendet, egyre inkább úgy tűnik, nem lehet ilyen gyorsan tenni. A fejekben kellene először, de ez a legnehezebb, szinte lehetetlen...  Minden jó szándék és akarat ellenére, most az összes társadalmi réteg elégedetlen. A rendvédelmisek, a tanárok, orvosok, mozdonyvezetők, taxisok, és sorolhatnám.... Mindenki úgy érzi, hogy megnyirbálják a jogaikat... Ugyanakkor mindenki egyetért abban, hogy valamit tenni kell, hogy nem kell ennyi egyetem, kórház, tévé csatorna, újság... Igen, de ha az ő egyetemét, kórházát, újságját stb. akarják megszüntetni,akkor már más a helyzet. Miért az enyémet, miért nem a tiédet? És előkerülnek a kapcsolatok, a jobbnál jobb érvek, és – előbb vagy utóbb – minden marad a régiben... Akkor hát mit tanácsolhatnék, egyszerű állampolgár, aki aggódik hazája sorsáért, aki itthon szeretne maradni, aki azt szeretné, ha unokái, sőt dédunokái is itt boldogulnának.

Mivel a liberális – írott és elektronikus – média agymosása megtette a magáét, nagyon nehéz a helyzet. Az emberek nagy része a hamis egyenlősdin szocializálódott, ezért irigy mindenkire, aki többet keres... Nem tudják, vagy nem akarják, felfogni, hogy a nagyobb felelősséggel nagyobb juttatás is jár. De – és itt van a kutya eltemetve – ennyivel nagyobb? – mondhatják. Ha az ország tényleg ekkora bajban van, akkor a miniszteri (aki, ugye szolga, és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni) fizetéseket is lehetne bizony csökkenteni. Hogy is van ez, hogy egyes miniszterek havi több mint 2milliót keresnek? Persze, nagy a felelősség, de hogy aránylik ez egy 50 körüli főorvos nettó 158 ezres fizetéshez?? Neki kisebb a felelőssége?  Vagy egy egyetemi docens 180ezres nettója mire elég?? Az ő felelőssége – akinek kezében a jövő értelmiségének tanítása, nevelése – vajon mekkora? És az alsós tanító, akire rábízzuk gyerekeinket, hogy megtanítsa őket írni, olvasni, számolni, 90 ezres nettója meddig tart ki? Tudják-e ezeket a számokat vezetőink?  Vagy tudják, és nem akarnak róla tudomást venni? De hát ez nem lehet a megoldás, nem dughatják a homokba a fejüket!! A miniszteri fizetések csökkentése, tudom jól, csak csepp a tengerben, de mégis azt gondolom, igen népszerűségnövelő intézkedés lehetne. Hiába van igaza a kormánynak, és Önnek is miniszterelnök úr, ha igazukat nem tudják jól kommunikálni, akkor ott baj van. („Jót s jól, ebben áll a nagy titok”) Az emberek (ahogy Önök mindig mondják) nem fogják érteni, mire fel ez a nagy megszorítás, ha a kormánytagok ennyit keresnek... És ezt nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, egyszer a nép megelégeli a megszorításokat és forradalmat csinál... Ezt, talán, nem kéne megvárni!

Tisztelettel és baráti üdvözlettel,

Dr. Papp Andrea

egyetemi docens

Budapest

A reklámról

Egészséges nemzet a cél! Egészséges nemzet a cél? Akkor hogy is van az, hogy mind az írott mind az elektronikus sajtóban nagyon nagy számban olvashatunk, hallhatunk gyógyszer reklámokat. Néha gyerekeket is bevonnak a hirdetésbe! Nem inkább az egészséges életmódot kellene reklámozni?!  Sporteszközöket inkább, mint tablettákat vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményeket. Vagy a gyógyszergyárak ekkora hatalommal (=pénzzel) rendelkeznek? Vagy tényleg beteg a nemzet és gyógyítani kell?

A kettős mércéről

A 62. életévüket betöltött bírákat nyugdíjba küldik, nem törődve azzal, hogy így is rengeteg a megoldatlan ügy...

Eddig 70 éves korukig dolgozhattak, aztán, kis túlzással, egyik napról a másikra szembesültek azzal, hogy ennek vége. Persze, vonatkozzon mindenkire ugyanaz a jogszabály, de...

Akkor az egyetemi tanárok miért dolgozhatnak 70 éves korukig? ( Talán, mert ha nyugdíjba mennek, nem lenne aki tanítson?)

És politikusaink? Ők érinthetetlenek? Ők 62 sőt 70 év felett is dönthetnek az emberek sorsáról?

A bürokráciáról

T. Miniszterelnök úr! Kedves Viktor!

Egyik legjobb mondata az volt, mikor arról beszélt, hogy az adóbevallásnak egy söralátéten el kell férnie... Ez nagy csapás lenne a bürokráciára – gondoltuk örömmel. Sajnos, a "való világban" ez nem így működik. Egy jó nevű egyetemre, ha az embert (egyetemi tanár, docens lehet csak ilyen pozícióban) felkérik záróvizsga elnöknek, be kell nyújtani a diploma másolatot, a docensi illetve egyetemi tanári kinevezést, ha BT-re szeretné, hogy fizessenek, úgy 3(!) hónapnál nem régebbi cégkivonatot! Mindegy, hogy már x-edjére vagy vizsgaelnök, ezt  a procedúrát végig kell csinálnod!!! Mi ez, ha nem a „hivatal packázása”? Mi ez, ha nem a bizalom hiánya? És – mint köztudott – a polgári demokrácia (valamint minden kapcsolat) alapja a bizalom. Ha ez a bizalom elvész, akkor, bizony, nagy baj van...

A hatalom arroganciájáról

T. Miniszterelnök úr! Kedves Viktor!

Nagyon tetszett, mikor Ön és kormánya arról beszéltek, hogy ezentúl a döntésekbe bevonják az embereket, hogy meghallgatják az „istenadta nép” véleményét is, és végre nem a fejünk felett döntenek rólunk... Mint a haza ügyeiért felelősséget érző állampolgár és értelmiségi, komolyan vettem a megszólítást. Egy országos egyesület elnökeként írtam az illetékes államtitkárnak, röviden, lényegre törően összefoglalva mit lehetne tenni az adott szakterületen, nem elhallgatva az eddig elkövetett hibákat sem, hisz' "érted haragszom, nem ellened..." Nagyon vártam valami visszajelzést, de, sajnos, mindez ideig semmi... (Ennek lassan féléve.) Tudom én, persze, hogy sok a dolog, rengeteg a baj, de épp' ezért, ha valaki segítő, jobbító szándékkal közeledik, akkor bizony a levélre illenék válaszolni... Hisz így az ember azt gondolhatja, hogy „ezek” se különbek, a politikus mind egyforma... És pont ez az, amit nagyon jó lenne cáfolni, és bebizonyítani, hogy "mi" igenis különbek vagyunk!